Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a ...legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag.

És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet!

Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
(Müller Péter)

Egy modern feleségtől a társadalom elvárja, hogy ne legyen féltékeny. Meg kell-e felelni ennek az elvárásnak? Miféle nyomás ez? Miért érzik egyre többen, hogy a féltékenység szégyellni való? Mit üzen erről a lélek?

Egy vonzó nő nem féltékeny. A flört ártatlan. A nyitott házasságé a jövő. Kell egy kis szabadság. Ma már szinte mindenkinek van szeretője. Hűséget fogadunk, nem vakságot. A sikeres nő saját dolgával törődik, nem azzal, hogy férjét ellenőrizze.

Hosszasan sorolhatnám a közhelyszerűen ismételgetett állításokat, amik sok-sok embernek növesztettek már gombócot a torkába, míg másoknak talán ökölbe szorult a keze ezek hallatán.

Mégis, hol lakik a féltékenység?

- A megérzéseinkben?
- Az önbizalomhiányban?
- A szívünkben?
- Az elménkben?

Egyszerre igen a válasz mindegyik kérdésre. Egymásra épülő élethelyzetek szülik, amelyek legbenső magja az önbizalomhiány. A féltékeny lelkű ember nem bízik önmagában. Önbecsülése sérült, ezáltal önbizalma elveszett. Legtöbben nem is emlékszünk ennek okára, sőt az is elképzelhető, hogy a belőle táplálkozó féltékenységet sem vesszük észre. Aki kórosan féltékeny örüljön ennek, mert legalább tudatában lehet, így elkezdhet dolgozni magán, még akinek a tudatalatti tartományában munkálkodik a féltékenysége, önmaga ellenségeként él.

Semmiképpen nem a féltékenység érzését kell elfojtani, mert az csak további problémákhoz vezethet. A feladat annak megértése, felfedezése, hogy mitől és milyen körülmények között sérült az önbizalom, s hogyan lehet azt helyrehozni.

Érdekes elfoglaltság az a játék, melyben elfojtás helyett szabadjára engedjük féltékenységünket. Persze, csak gondolatban. Játék a képzelettel, amikor bárki kipróbálhatja, miféle módszereket képes bevetni, hányféle módon próbálja megvalósítani, hogy gátat szabjon társa esetleges hűtlenségének.
Érdemes ugyanekkor azt is végiggondolni, hogy mi számít megcsalásnak.

A legfontosabb kérdés persze az, hogy ilyenkor miféle érzéstől óvjuk meg önmagunkat, mitől szabadulunk, és miféle teher ül ránk, amikor sikerül a másikat korlátozni.
A legtöbb esetben ez a képzeletbeli próbálkozás kimerül, mint ahogyan a valóságban sem képes az egyik ember a másikat akadályozni a cselekedeteiben. A szívünk mélyén nem is arra vágyunk, hogy a kedvesünket börtönbe juttassuk, hanem arra hogy boldoggá tegyük.

A féltékenység érzését elviselni óriási teher, ezért érdemes cselekedni ellene. Aki ezzel a problémával él, ajánlatos párja segítségét kérnie. Mondja el őszintén, hogy mennyire boldogtalanná teszi ez, s kezdjenek komolyan fáradozni a sérült önbizalom helyreállításán. Kérhetik szakember segítségét, egy vezető mindig jól jöhet.

A féltékenység elfojtása egyenlő a probléma szőnyeg alá söprésével. A féltékenység félelmeket teremt, a félelmek valóságot, a valóság újabb érzéseket, s egy idő után tébolyt. A féltékenység elfojtása önámítás, az érzés beszűkítése ami az idő elteltével robbanáshoz vezet. A személyiség építése, az önismeret, önbizalom növelése önbecsülést és szeretet hoz minden ember életébe.

A féltékeny embert az érzéseivel magára hagyni, éppen olyan bűn, mint megcsalni őt.

Heka

Néhány év. Együtt. Miért van, hogy én mindig csak a hátát nézem a férfiaknak? Miért nem vagyok elég jó? Miért hagynak el? Mit nem adok? Mit nem kapok? Csak szeretnék néha valakihez odabújni én is. Szeretném én is biztonságban érezni magam. Nem érdekel, hogy küzdeni kell, vagy tenni, csak legyen értelme! Akkor is, ha most a könyvemre potyognak a könnyeim. A papír beszívja a fájdalmat és a betűk táncba kezdenek. Úgy érzem, kinevetnek. Miközben ők ott vidáman ropják, én eltemetem a bizalmat. Újra és újra.
Mint amikor egy buszon ülök és elsuhan a táj, úgy pörögnek a képek a fejemben. A napok, az órák és percek. Igen, kevés volt. Kiszakadni egy pillanatra a jelenből, átgondolni, mit is teszek, milyen furcsa. Innen nézve kicsit más. Utólag egészen érthető. Ahogy a lámpák fényei egybefolynak, ezek a képek is filmmé állnak össze. Én igazán hittem és igazán bíztam mindegyikben. Az első szerelmem meg sem látott. Az első csókomra csak én emlékszem. Az első szex, csak nekem volt fontos. Az első hosszú kapcsolatom egy tévedés volt és a szakításokkal mindegyik elvitt valamit. Mi lehet az?  Évek óta gyűlik bennem valami. Valami mély. Nem látom a végét, nem tudom felbecsülni, mi történik, ha szabadjára engedem. Bizonytalan vagyok. Talán ez az ösztön?
Annyi vágy van bennem, amit képtelen vagyok kezelni. Hisz szeretnék én kilépni önmagamból, lázadni, farkas módjára vonítani, tépni, szaggatni, magamhoz ölelni mindenkit s egyben világgá szaladni. Csókolni, harapni, szorítani, lebegni a szenvedélyben, festeni, expresszív vad mozdulatokkal, letépni magamról a „ruhát”, amit viselek és belemerülni egy nagy kád forró szerelembe, birtokolni és uralni, alázatosan tűrni és dorombolni, mint egy macska, vadászni, mint egy sas, dögös bőrcuccban flangálni és csábítani… valahogy mégsem megy. Kimondani és bevallani is nehéz, de megtenni még nehezebb. Talán még senki sem tépte le a lelkemről azt a bizonyos kötelet, amit a galamb is viselt a parkban… megérintett egyáltalán valaki? Úgy igazán?
Persze hogy igen. Most is itt sírok a könyv felett. Minden csalódás megérintett, de csak elvett. Mit is kaptam cserébe? Tapasztalatot. Hm… igen, csak bátorságot nem. Az kellene nekem! Kilépni a sorból! Kilépni magamból és kinyitni a kapukat! Talán egyszer eljön az az ember, aki megszabadít a kötelékektől. Vagy magamat kellene szabaddá tennem?

Ez volt az utolsó tévesztés! Ez volt az utolsó félelem! Ma lesz a napja, hogy másképp csinálom! Mától én, én vagyok! Nincs okom sírni, ez egy igazán jó könyv. A fátyol sikolya. Lám csak, egy lány, akit egy kulturális különbség taszít halálos veszélybe. Ő bátor. Én miért ne legyek az? Csak egy szakítás. Nem világvége.

Xaide

Elcseszni sok-sok évet kellemes bizonytalanra – nem szerencsés.
Ökölszabály : Négy évszaknak elégnek kell lenni valakit megismerni ahhoz, hogy döntésre jusson közös jövőt illetően.
Döntésre mellyel magának is tényeket teremt.
Ha a szerelem ezt nem képes elvégezni 4 évszak alatt – utána már romlanak az esélyek…
Egy bizonyos idő után már nem tud az ember lényegesen több benyomást szerezni a döntéshez.
Ma túl természetes a tötyörgés – együtt vagyunk mert jól érezzük magunkat egymással – aztán ebbe ki is fullad a kapcsolat.
Csakhogy természet által programozottan – ennél többről van szó – és a pasikák ezt a maguk ösztönvilága szerint nem érzik – a kapcsolatot és tartalmát pedig ők irányítják – ennek kedveznek az élet/(munkaerő piaci)viszonyok is – ám a természet megítéli ezt.
És gátat szabni ennek a viselkedésnek csak az értékrend tud illetve a nők maguk.
Azért időben döntésre kell juttatni a férfiakat – a kezdetektől fogva közvetíteni mi is az elvárás – elé kell álmodni a közös jövőt… ne 3 -4 év után derüljön ki, hogy szövetségről nem volt szó...
Kissé (ál)naivan már a kezdetekkor mondani kell, szoktatni őket a szerephez amit be kell tölteniük – a kezdeti időszakban könnyebben elfogadják.
Nem szabad engedni, hogy olyan helyet foglaljon el valaki az életedben amit nem akar betölteni. Az idődet, az életedet lopja – tőled is és ráadásul olyasvalaki elől aki jobban megérdemelne.
Így kell hozzáállni. És ehhez az ember leányának – önmagához is keménynek kell lenni. Nem éri meg valakiért a végtelenségig küzdeni.
Úgysem sikerül vagy nagyon kiegyenlítetlen kapcsolat lesz.

a legfontosabb maga a vonzalom, nem pedig önmagukban az egyes tulajdonságok

A lepattanó kapcsolatok veszélyesek

Miért ártalmas belemenekülni egy új kapcsolatba? A szíved tele van karcolásokkal, hegekkel és be nem gyógyult sebekkel? Egyedül, vagy új partnerrel vészeljük át a szakítást?

A kapcsolat végét jelző tábla általában a gyógyulás útjának közepén van, és hosszú utat kell megtenni, amíg sikerül átlendülni az ex-en. Néhány sérült viszont nem szereti egyedül nyalogatni a sebeit, ezért pillanatok alatt keres valakit, aki támaszt nyújt a hátralévő szakaszon. Vajon mennyire veszélyes ez a társas-játék?

Mi marad belőlünk?

Szakítani nem könnyű. Ha mégis hamar túltesszük magunkat az ex-en, akkor már múlóban volt a szerelem. Viszont ha a láng még pislákol, könnyen válhatunk érzelmi roncsteleppé. Talán tisztességesebb lenne egyedül túlvergődni ezen a szakaszon?, de lényegesen könnyebb egy vállon kisírni a bánatot és más ölében megnyugvást keresni.

Érzelmi szakadék

A hosszú kapcsolatok után, a lila ködöt és a föld felett lebegést felváltja a szorongás, a magány, a depresszió, ami kiegészülhet az érzelmi labilitással és az alacsony önértékelési kényszerrel. Tényleg könnyebb kimászni a gödörből, ha van, aki bakot tart?

Leplezett fájdalom

A negatív érzéseket el lehet takarni egy új kapcsolat vidám pillanataival, de ez nem jelenti azt, hogy sikerült túljutni a nehézségeken. A kezdeti lelkesedés után, váratlan helyzetekben törhetnek ránk az érzelmi hullámzások, amik meg is mérgezhetik az új kapcsolatot.

Cserekészülék, rossz használati utasítással

Az új partner az elvesztett szerelem pótléka. Egy mentőöv az érzelmi viharban. Éppen ezért, ha csendesülnek a hullámok és végre tisztulni kezd a kép előttünk, rájöhetünk, hogy az új kapcsolat csak megnehezíti a kilábalást a régiből, ráadásul ismét egy szakítás fele tartunk.

Csalóka érzelmek

A fáradt és meggyötört szívnek jól esnek a kedves szavak és a kényeztetés. Újra vonzónak és magabiztosnak érezhetjük magunkat. A felén áradó szeretetet viszonozva, pár nappal vagy héttel a szakítás után, újra azt hihetjük, hogy szerelmesek vagyunk. Valójában csak szerelmesek szeretnénk lenni és támaszt keresünk. A gyenge pillanatban jól jön egy társ, de utána újabb gondokkal kell megküzdenünk.

Kivárás

Szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha sikerül találni valakit, aki színpatikussá válik egy gyötrelmes szakítás után, de ne ugorjunk egyből a mély vízbe. Néhány hét, vagy egy-két hónap után, lassan lépkedjünk az új kapcsolat felé. Ha valóban rá van szükségünk, ne sürgessük a dolgot.

Csernus Imre - Vágyaink: szárnyak vagy börtönfalak? "Mindenkinek az aktuális érettségi fokának megfelelő vágyai vannak.."

Mindenkinek az aktuális érettségi fokának megfelelő vágyai vannak. Régebben emiatt mindig elégedetlen voltam. Ha megszereztem, amire vágytam, akkor máris jött a következő vágy, amiért hajtani kellett. Pénz, státusz, siker… Mindezt elértem, de közben sosem éreztem jól magam. Igazából nem volt jó. Az emberek zöme felületesen szemléli a dolgokat, és azt hiszik, hogy ha valaki magas egzisztenciával vagy presztízzsel rendelkezik, az biztosan boldog. Holott ez nem elég. Sokan ezért elsősorban pénzre és presztízsre vágynak, de miután megszerzik ezeket, mégis üres marad az életük. Tehát már a vágyaikat is rosszul pozicionálják.

NEKEM VAN EGY ILYEN ISMERŐSÖM, AKIRE A PIROSÍTOTT SOROK ILLENEK SAJNOS.

Ha bármelyikünk is azt képzelte, hogy valami jó ismét kezdődik kettőnk között - persze ezt mindig csak én hiszem - le kellett szállnunk a földre, mert kiderült, hogy ugyanott tartunk, ahol abbahagytuk. És ez így megy négy éve. Utálom a hullámvasutat, mégis azon ülök-ültem-ülök-ültem. Képtelenség kiszállni belőle, mert mindig azt gondolom, hogy egyszer csak a hullám tetején megáll... és elmarad a zuhanás. De rá kellett jönnöm, hogy ez nem igaz, hiszen a hullámvasút nem áll meg útközben, csak ha vége az utazásnak. Na igen, akkor ki lehet szállni és akkor vagyok hülye, ha újra jegyet váltok rá. :))) AZT GONDOLOM NEM VAGYOK AZ, EZÉRT MESSZIRE ELKERÜLÖM EZT AZ UTAZÁST

Akudarcok azért vannak,h. megmutassák, mik azok,amiken még csiszolni kell, hogy előbbre jussunk! Az ember meg úgyis úgy van összerakva, h. olykor megpadlózik,aztán meg föláll és megy tovább! nem? de:)

„Valami amit tudnod kell...  -ha valamit akarsz, soha ne érd be a kevesebbel, mert lehet megkapod azt amit kevésbé akarsz, és rájössz, hogy sosem lehet már ezek után a tied az, amit mindig is mindennél jobban akartál..."

" Minden este megnézem a naplementét, és igyekszem a szívembe rejteni a lenyugvó nap utolsó sugarát, hogy átküldjem hozzád..... " ( Pearl Harbor )

Sajnálom, hogy 2,5 hónapi bejegyzésem eltűnt:(

Nem gondoltam, hogy egy rendszerhiba miatt teljesen lenullázódott a beírt szöveg, visszamenőleg aug. hónapig.

Mintha azt mondtátok volna, hogy minden nap van mentés, vagy rosszul emlékeznék???

Talán jelent valamit, egy jel, vagy akármi, aminek veszem.

Egyébként is, talán jobb, ha kitörlődött az életemből is ez a 2,5 hónap, hiszen eközben semmi jó nem történt velem.

Viszont mostantól talán igen. Talán... mert még semmi sem biztos:))

Egy új élet, egy új találkozás, egy új élmény....

Semmi nem történik véletlenül:))

Az örömök, melyek eltűntek, talán nem is voltak igazi örömök... ezt most átfogalmazva így is írhatnám: a bánatok melyek megtörténtek, talán nem is voltak, talán csak álmodtam....:))) jobb is így.

ÉS AKKOR MI VAN????   :))))

- MI LEGYEN???   :)))

KIEGYENLÍTŐDÉS

A Fény és a sötétség csatája a végső szakaszába érkezett a saját kozmoszodban is! Ha a Világosság győzelmét kívánod, nem engedheted meg többé, hogy minden lehasadt éntöredéked külön terveket szőjön egymás ellen, ami lényegében saját organizmusod létét fenyegeti. Nem engedheted, hogy destruktív ösztöneid, önpusztító indulataid, képzeteid minduntalan felülkerekedjenek, s elementáris erővel elnyomják szellemi impulzusaidat!

A geometriai ábrák kozmikus törvénye szerint az alámerülést úgy követi mindig a biztos felemelkedés, ahogy az éjt a nappal, a kudarcot a siker, a halált az élet.

De amíg a múlandóság kényszerképzete uralkodik rajtad, minden jelenség önnön ellentétévé vált át létedben.

AHAA talán ha többször elolvasom, rájövök mit is jelent ez számomra, hogyan is értelmezzem....

Hogy ki az igaz barát?
Az, kinek megérted
Minden kimondott és
elhallgatott szavát.
Kinek a szeme
számodra nyitott könyv,
És ha ezeket a szemeket
Elönti a könny
Akkor te adod a válladat,
Hogy kisírja magát, s közben
Halkan megkérdezed:"Mi bánt?"

Ki elmondja neked minden baját
És te meghallgatod és segítesz
Megoldani a gondját.
Kit sose akarsz túlszárnyalni.
Legyőzni, kit sose tudnál igazán mellőzni.

Akit tisztelsz, s érdekel, hogy mi van vele
S a bajban mindig kiállsz mellette.
Nem érdekel, hogy kis hibát követett-e el, vagy nagyot,
A bajban akkor is barátok maradtok.

És milyen érzés, ha neked van egy igaz barátod?
Felemelő dolog nem gondolod?
Ha van egy ember, ki megérti minden bánatod,
S neki elmondhatod minden gondolatod.

Kivel érzed, hogy nélküle nem vagy egész,
Ha ő nincs a fél éned elvész.
Ki minden esetben kitart melletted,
S a vállára hajthatod a fejed, ha a sors sírásra késztetett.

Kivel megbeszélheted minden dolgodat
Kiről tudod, hogy a hátad mögött rólad sose mondana rosszat.
Kinek látványa mindig örömet okoz,
S ő csillapítja a fájdalmadat, ha a sors kegyetlenül felpofoz.

Ki biztat, s reményt önt beléd,
S aki minden bajban megállja a helyét,
ki sosem szól le, s megbecsül,
S kiálltok egymás mellett rendületlenül.

Az igaz barátság hatalmas érték,
Hogy mekkora arra nincs is mérték.
Az igaz barátot szeresd, becsüld meg,
S éreztesd vele, hogy milyen fontos,
Mert ha nem vigyázol rá, a sors
Ilyen értéket hamar elkoboz.

Ezt jól jegyezd meg,
Mert sok dolgot elveszíthetsz az életben,
De az igaz barát mindig ott lesz,
És nem hagy elveszni a végtelenben

Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt.

"A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (...) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik."

A szerelemben senki sem bánthatja a másikat. Mindannyian felelősek vagyunk azért, amit érzünk, és soha nem hibáztathatjuk a másikat emiatt.

Aki teljesen át tudja magát adni az érzésnek, aki szabadnak érzi magát, az szeret igazán. És aki igazán szeret, az szabadnak érzi magát.

Elveszítjük a szerelmet, amikor elkezdünk szabályokat alkotni arra, hogyan nyilvánuljon meg.

Az igazi szabadság nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni, és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.

A keresés ugyanolyan érdekes lehet, mint maga a találkozás. Feltéve, hogy legyőzzük a félelmet.

A szerelem beszélgetett velem: "Én vagyok a minden és a semmi. Olyan vagyok, mint a szél: zárt ablakokon és ajtókon nem tudok bemenni."

Ha ez az igaz szerelem, ha most valóban szerelmes vagyok, a szabadság érzése le fogja győzni a féltékenységet és a fájdalmat, amit okoz - hiszen a fájdalom is egy természetes folyamat eredménye.

A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.

Egy meghitt kapcsolat sajátossága a kölcsönös, szabadon vállalt függés egymástól, addig a függőség egyoldalú és egyensúlytalan párkapcsolatra utal.

Egy jól működő kapcsolatban a függetlenséget adják fel a szerelmesek egymásért, és nem a szabadságukat! Ez a nagy különbség. A társfüggőség esetén viszont hiányzik a szabadság, az érett személyiség és a másikat gazdagító, fejlesztő kölcsönösség.

Azonban nehéz felismerni, hogy ki az, aki társfüggőséget táplál magában. Pál Ferenc mentálhigiénés és párkapcsolati témában már évek óta segíti a hozzá forduló csalódott és aggódó szerelmeseket. Íme a legfontosabb jellemzők, amit pályafutása alatt megtapasztalt.

A társfüggőség ismérvei:
1.     Úgy érzed, képes vagy rövid idő alatt is meghitt kapcsolatot és helyzeteket teremteni.
2.     Akkor is kitartóan hallgatod a másikat, ha egyáltalán nem érdekel, mit mond.
3.     A saját szükségleteidet folyamatosan figyelmen kívül hagyod.
4.     Tudod, hogyan kell a másik gondját viselni, és berendezkedsz egy, kizárólag a másikat ellátó életformára.
5.     Folyamatosan üzenetekkel bombázod a párod, ha nincs veled.
6.     Képes vagy a saját lelkiismereteddel is szembeszállni, ha a kapcsolatod érdeke úgy kívánja szerinted.
7.     Nagyon hamar felismered a nagy Őt, és viharos, sorsszerű találkozásba kerülsz vele.
8.     Hamar beavatod párodat az életed történetébe és titkaiba.
9.     Képes vagy a másikat romantikus fantáziád főszereplőjévé tenni.
10.  Rengeteget ismerkedsz, de a legtöbb csak felszínes kapcsolat.
11.  Minden új kapcsolatodnál már az elején nagy szenvedéllyel lobogsz, és azonnal átalakítod a mindennapi életedet a másikhoz igazodva.
12.  A kapcsolat irányít téged, és nem te a kapcsolatot.
13.  Meg akarod változtatni a párod életét abban a tudatban, hogy ezzel jót teszel vele.
14.  A saját és a párja életéből csak azokkal a momentummal törődik, ami a kapcsolathoz szervesen hozzátartozik.
15.  Ha konfliktus merül fel, mindenért vagy magadat, vagy a másikat okolod. Középutat nem ismersz.
16.  A felmerülő problémákat nem a pároddal beszéled meg, hanem másokkal.
17.  Képes vagy a végletekig is elmenni, csak hogy fenntartsd a kapcsolatodat. Ennek érdekében még saját érzéseidet is hajlandó vagy elfojtani.
18.  A szeretetet összetéveszted a megfeleléssel.
19.  A féltékenységet az igaz szerelem jellemzőjének tartod.
20.  Képes vagy az őszinteséget csalinak használni.
21.  Idealizálod párodat, és imádattal tekintesz rá.
22.  Azt várod, hogy mások oldják meg az életedet.
23.  Ha valaki nem szeret, teljesen elbizonytalanodsz, és világvége hangulatod lesz.
24.  Nehezedre esik csendben, egyedül befelé figyelni.
25.  Gyakran vágysz más életre, aztán minden marad a régiben.
26.  Hajlamos vagy egyre többet várni, követelni a partneredtől.

Azonban nem szabad ezt a kérdést feketén-fehéren értékelni. Arra is figyelj ilyen esetben, hogy milyen jellemzők vannak túlsúlyban köztetek, és azok milyen irányba tolódnak el egy komoly kapcsolat során. Egy igaz szerelemért mindenki képes fejlődni, ha felismeri, hogy van még teendője ilyen irányban.

"De erre egy csillag táncra perdült, s az alatt születtem én."

"A pillangók különös mozgása egy táncra emlékeztet. Ha sokáig figyeljük, szétárad bennünk a könnyedség és az öröm. A pillangók lábán egy különös ízérzékelő receptor található. Amikor a virágokon sétálgat, ízlelgeti is édességüket."

"Ha a táncunkat nézed, a szívünk szavait hallod."

"A tánc az, amivel nem lehet betelni, amiből sohase lehet elég, ugyan egy forma százféle alakítása, ugyan egy téma sokszoros variációja..."

"A tánc érzelmeket fejez ki,csak éppenséggel nem szavakon,hanem mozdulatokon keresztül!"

" A táncban nincsenek szabályok. Ha igazán érzed a zenét, nem csinálhatod rosszul"

„Tánc közben az lehetsz, ami csak akarsz lenni abban a pillanatban.”

Amikor érzem a zenét, elvesztem az irányítást az eszem, a testem, a szívem és a lelkem fölött.

"Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne,Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen.”

"A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc..."

"Az ember legigazabb kinyilvánulása a tánca és a zenéje...a testek sohasem hazudnak."

"Az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok összefonódását kormányozza: harmóniának. Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg."

"A szép mozgás a szem muzsikája."

"A szellem és a test között egy állandó kapcsolat létezik: a mozgás, melyet az ókor emberei nem hanyagoltak el, de mi már nem ismerünk, csak sejtünk. "

"A lány, aki nem tud táncolni, azt mondja, hogy a zenekar nem tud játszani."

"Lehet-e nagyobb boldogság a Földön, mint az angyalok táncát utánozni?!"

"Csak a táncban tudom a legmagasztosabb dolgokat mintázni."

"Az embernek káosz kell a bensőjébe, hogy egy tánccsillag születhessen."

"A mozdulatművészet, a tánc, az ember bensejének közvetlen, általános hatású kifejezője."

"Ha a lábuk nincs is a helyén, a szívük ott van."

"A tánc számomra olyan, mint az élet:
néha könnyed és lágy,
néha lendületes és magával ragadó,
van mikor kemény és nagyon nehéz...
de sosem adom fel."

Van úgy , hogy megfeszülve erőlködsz?
Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt,
Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának,
Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne,
Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen.?

"... fejezd ki tánccal mindazt az energiát, ami felszabadult benned. Az egész tested tele lesz energiával, hagyd, hogy ez az energia a táncon keresztül fejeződjön ki. Igen fontos a tánc..." (Osho)

"A tánc verítékes munka? Eleinte csak kísérletezel és próbálkozol. Kutatod a tökéletest. Sok nap végeztével csak a fáradtság vesz majd körül. Időbe telik, amíg sikerül úgy táncolnod, ahogy szeretnél és sikerül valami maradandót alkotnod."

"Te vagy a táncért, nem a tánc érted, és ezt addig használd ki, amíg teheted."

"A tanc egy vízszintes irányú vágy függőleges kifejeződése.

"Ki mondja, hogy mit látok:a táncot vagy a táncost?"

"A tánc fejlődését legjobban a napfelkeltéhez lehet hasonlítani."

"Egy mozdulat se túl nehéz, egy pörgés se túl összetett. A partneremnek."

"A tánc zene nélkül annyi, mint az éneklés szavak nélkül."

"A tánc a legmagasztosabb, a legmegindítóbb és a legszebb a művészetek között, mert nem puszta lefordítása és absztraktálása az életnek, hanem az élet maga."

Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.

(Wayne Dyer)

Fedezd fel, hogy hová sodródik felhőd; fedezd fel, de ne szólj bele. Engedj magadnak szabad utat. Akármerre sodor a szél - az a jó irány. Minden visszatér oda, ahonnan elindult. Ne harcolj, menj a széllel. Ne tégy gátat a folyód elé - ugorj bele. A tánc gyönyörű, olvadj bele egész lényeddel, ne maradjon ki semmi, ez a lényeg. Ne utasíts el semmit, mert különben sosem jössz rá, hogy ki vagy. Fogadj el mindent - ez az igazi ima.

Osho

"Nem lehet elfojtani a természetes ösztönöket. Aki megpróbálja, pórul jár, a természet ellene fordul és keresztülgázol rajta. Fiúk, lányok együttes szórakozása, ilyen a tánc is, a legtermészetesebb dolog a világon."

Archibald Joseph Cronin

Bármilyen tánc során, amelynek örömmel átadjuk magunkat, agyunk elveszti a kontrollt, és testünket a szívünk irányítja tovább.

Paulo Coelho

A tánc a mindenség lelke, minden mozog, minden forog, nincs megállás. De az örök mozgásnak rendszeres szabályai vannak, üteme van, a lélek adja.

G. Hajnóczy Rózsa

Életünk egy lassú tánc, soká tart, hosszú lánc, ám véget ér.

Az oroszlánkirály c. film

„Amikor jönnek a fények, amik fénylenek rajtad fentről. Te előadóművész vagy. Elfelejtesz mindent, amit megtanultál, a technika eljárása, a félelem, a fájdalom, ráadásul elfelejted, hogy te ki vagy, a zenével eggyé válsz, és valóban egy vagy a tánccal.”