11-12-23 - írta vanilla04

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a ...legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag.

És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: - Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet!

Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
(Müller Péter)

11-05-24 - írta vanilla04

Gyűjts erőt,

dolgozd fel a múltad emlékeit,

és jól figyelj,

mert ahol eltörtél, ott leszel erős,

ahol vesztettél, ott leszel legyőzhetetlen."

(Müller Péter)

10-10-15 - írta vanilla04

A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke.

Müller Péter

10-09-03 - írta vanilla04

Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része. Milyen lesz? (...) Hogyan lesz? Néha megálmodjuk! (...) Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe... Várakozni egy ideig jó. De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem. Ha például a fenti mondatot így írom: „Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik "várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen. Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el! Soha. Az ígéret nem teljesedik be.

Müller Péter

10-03-30 - írta vanilla04

Tudod mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában, s várni valakire,aki nem jön többé.
Elutazni onnan,hol boldog voltál.S otthagyni a szíved örökké!
Szeretni valakit,aki nem szeret téged.
Könnyeket tagadni,mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot,soha el nem érni.
Csalódott szívvel, mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet.Sírdogálva várni,s nem jön rá felelet.
Szavakat idézni,mik lelkedre hulltak.
Rózsákat őrizni melyek megfakultak.
Hideg búcsúzáskor forró csókot kérni.Mással látni őt,s nem visszafordulni.
Kacagni,boldogan hazug lemondással.Otthon leborulni könnyes csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat.S imádkozni azért hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.


Én, én vagyok...
Se több, se kevesebb...
Őrült, esőben mezítláb táncolós,
Felhők felett repülős,
Mindent és mindenkit szeretős, Szeretni,... bátor lélek vagyok.
Nem bírálok és ítélkezem,
Elfogadom, hogy olyan vagy amilyen, Mert Te, Te vagy.
Örömet lelek minden szépben, Elolvadok a zenében,
Hol izzó lávaként,
Hol hunyorgó parázsként.
Fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek, Csodálok mindent mi él vagy élt.
Téged is.
Mert mersz ember lenni,
Vagy azért, mert nem.
Mert mersz szeretni,
vagy azért mert nem.
Engem kevesen értenek.
De aki igen, az talán már érti,
...mit jelent a Szeretet!


A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak -
amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak.
Ám azt hiszem, többről van itt szó.
A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve,
irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el.
Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe,
egyáltalán nem értenek meg,
nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz.
És szerintem ez a legrosszabb.
Amikor a titok nem miattad marad titok,
hanem mert nincs, aki megértsen!

Stephen King

„Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fantom fájdalmát,
ha nem szeretjük tovább.
Ha elfelejtjük.
Amikor azt mondjuk, hogy az " idő gyógyít erre gondolunk.
A felejtésre.
Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.
A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk.
Semmi más.
Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben.
Mindegy.
A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra.
Nem is az emléke,
a hiánya él bennünk.

Müller Péter

10-01-09 - írta vanilla04

SZERELEM

“Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek,
mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.
Jaj pedig az egyedülállónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek,
az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak,
és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
(Prédikátor könyve 4:9-12)

 

 

“Megtaláltam azt, akit az én lelkem szeret.” (Károli Biblia – Énekek éneke 3:4)

 

“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”
(Gary Chapman: Egymásra hangolva)

 

 

 

“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.

Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.” (Müller Péter: Örömkönyv)

 

 

“Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a “valóság”, amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.

Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a “senkihez sincs közöm” életérzése.

És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy “Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!” – miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: “Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!”

Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk.Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

09-11-30 - írta vanilla04

Maminti a zöld kicsi tündér felhívása!

Amikor készülünk az ünnepre gondolnunk kell azokra is akiknek nem lesz ünnepe.

Azokra akik , könnyekkel szemükben szenvednek majd a fájdalomtól, a magánytól.   A mi dolgunk is , hogy felszárítsuk őket!

Ha másként nem megy, akkor legalább a gondolat erejével.  

 

Müller Pétertől idézetek

"Manapság szégyelljük a könnyeinket. Nem engedjük kicsurranni, de amikor igazán szeretünk, ott érezzük a viszketést a szemhéjunkon; nem sok hiányzik hozzá, hogy "elbőgjük magunkat". Sok okból sírhatunk. Nagy lelki fájdalomtól, hirtelen örömtől, kéjérzettől, de még az intenzív szerelemtől is elolvadunk - elkezdünk csurogni. Folyik belőlünk a sós lé, a könnyünk, ami bennünk a legtengerszerűbb - és elbőgjük magunkat. Nem szívesen mutatjuk, mert ebben a rideg, ellenséges világban a gyengeség jelének válik. Gyenge, önvédelemre képtelen s főleg érzelmes hülyének tartják az embert, aki megrendül, s elsírja magát. "Ne mutasd a könnyeidet!" - így szól a kimondatlan társadalmi parancsolat, s a mai emberhez hozzátartozik az, hogy nem mutatja, sőt, leküzdi a könnyeit - visszatartja, mint úriember a vizeletét. "

Veszteség- magány- egyedüllét          Lélek rezdülés, finomság,

"Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellen sír, kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a boldogság, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "vissza akartam tartani, de nem tudtam, s most bőgök, mint egy hülye." Azért szoktuk azt mondani, hogy "kiszökött" a könny valakinek a szeméből, mert úgy kell megszöknie a könnynek, mint fogolynak a sötét zárkából."

Esendőség                                                       Elengedés

"Értsd meg: ez nem érzelmi kérdés. Ez nem úgy van, hogy aki elfojtja érzéseit, annak a szeme száraz marad, aki viszont szabadjára engedi lelkének szentimentális, "ostoba" rezdüléseit, az viszont bőgni kezd, mint egy "gyenge nő" vagy egy "kisgyerek". Nem. A könny a megfagyott élet olvadása. A határaink oldódása - szeretek, s ettől valami kemény, gőgös, sűrű, kőszerű keménység föloldódik bennem, s olvadni kezdek. Nagy pillanataink mellékmondata, hogy "mindjárt elsírom magam!" Ha megfigyelted magad, a gyász idején sem a szomorúság csalja a könnyeket a szemedbe, hanem a szinte elviselhetetlen és magára hagyott szeretet-érzésed. Csak azt siratjuk, akit szeretünk. Siratjuk, ha elveszítjük, de éppúgy bőgni kezdünk, és patakokban csurognak a könnyeink, ha mondjuk, halottnak vélt gyermekünk, tízéves hadifogság után visszatér, s egyszer csak ott áll előttünk... "

 

Megkönnyebbülés

"Korán ráneveljük a gyermekünket, hogy száraz, kietlen szívvel élje le életét. Világunk már egész korán hadat üzen minden mélyebb lelki élménynek, a felkavaró örömnek, szeretetnek, boldogságnak. Pedig milyen nagy dolog, amikor egy koncerten, egy beszélgetés közben, vagy amikor egy könyvet olvas éppen, megpillantom barátom szemében az önkéntelenül kicsurranó könnycseppeket. Hirtelen emberi lesz az arca. Lehullik róla az önvédelem maszkja, az üres vigyor, a viselkedés lárvája, s hirtelen átszalad rajtam egy boldog felismerés: - "Jé, ez él!"

 

Eredendő BŰN a gyermekek könnyeztetése.

Ezen a napon ha tehetném minden gyermek szeméből magam varázsolnám ki a könnyeket a fájdalom könnyeit.

Igyekezni akarok, hogy Maminti ereje , derűje, sugározzon mindenkire akinek szüksége van rá.

Én ennyit tehetek. Remélem mindenki megteszi ugyanezt az ő belső erejével!  Ha sikerül legalább egy- két szempár, mosollyal telik meg, nem könnyel. Ez a szeretet igazi ünneplése.

Segítsetek, hogy sikerüljön igazira varázsolni az ünnepet!

                                                             Maminti

09-06-03 - írta vanilla04

Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy.

/ Müller Péter /

09-06-02 - írta vanilla04

 

 Legyen szép napod neked, ki olvasod blogomat.... és persze nekem is:))

 

"Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk.
Megalázhatóak.
Gyakran vesztesek is.
Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret.
A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik...
Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá.
Mondjuk ki: gyengévé...

És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon,
mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret.
Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik.
Mert utána ő lesz a boldogtalanabb."

Müller Péter

09-05-31 - írta vanilla04 Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata.
A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat. Ôrület. Teli félelemmel és szomjúsággal.
Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.
Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset.
Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése.
És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!"
Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk.
Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
(Müller Péter)

09-05-14 - írta vanilla04

"... ezeket szavakkal elmondani nem lehet. Megpróbálták, de nem sikerült. Ez egyébként minden nagy élményünkkel így van. Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!" ... Mi ez?! ... Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ... Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult ... A sejtjeim is szomjaznak rád ... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled! ... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek" ?! Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel."

Müller Péter.

09-05-13 - írta vanilla04 “Nemcsak azért vagyunk manapság kimerültek, mert sokat robotolunk, hanem mert olyasmit csinálunk, amit nem szeretünk, és olyan légkörben élünk, amelyben nincs szeretet. Ha valamit szeretettel teszünk, észre sem vesszük, milyen teljesítményre vagyunk képesek. A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad. Fáradhatatlanná teszi az embert, feltölti erővel.” (Müller Péter: Szeretetkönyv)

09-04-14 - írta vanilla04

Aki szeret, nemcsak boldogságot, de mérhetetlen sok szenvedést is átél.

Minden múlandó. Néha nem is bánjuk.

Ha hideg a szívünk, és nem szeretünk valakivel lenni, számoljuk az időt: múljon már el.

Csak ha szeretünk, akkor állítanánk meg az időt. Akkor jó lenne, ha örökké tartana az élet.

A szeretet az egyetlen olyan állapot, melyről elvarázsolt lelkünk tudja, hogy ÖRÖKKÉVALÓ. Az "enyém vagy, s én a tiéd" időtlen állapot.

09-04-14 - írta vanilla04

Egy rossz kapcsolatból kimenekült ember ritkán talál magának másik társat.

Nemcsak azért, mert sérült, hanem azért is, mert torz még a lelke. Hordozza még a ki nem hevert méltatlanságok nyomait. Hosszú ideig még "nem ő". Meg van nyomorítva. Rajta vannak egy rossz tekintet torzító bélyegei.

Gyanakvó. Férfi- vagy nőgyűlölő. (...)

Először is, föl kell dolgoznod a múltat. Ez nem csak azt jelenti, hogy a sebeknek be kell gyógyulniuk, s a léleknek ki kell hevernie a bántások fájdalmas emlékeit, de főleg meg kell vizsgálnod mennyit rontott benned az elmúlt kapcsolat.

Meg kell szabadulnod egy rossz igézet hatásától. Le kell tépni azt a torz maszkot, amit egy rossz viszony rád sütött.

Meg kell találnod igazi arcodat. És, főleg, vissza kell nyerned az erődet! Ez a másik fontos tapasztalat: egy lélekrontó kapcsolatban mérhetetlen sok energiát veszíthetsz. Olyan világból, ahol nem szerettek vagy rosszul, önzőn "szerettek", fáradtan kerülsz ki. Kimerülten.

09-04-14 - írta vanilla04

Néha, akit a legjobban szeretünk, úgy suhan el mellettünk az életben, mintha egy szembejövő gyorsvonat lehúzott ablakában állna.

Te jobbra robogsz, ő balra, éppen csak integettek egymásnak, dobogó szívvel: - Szervusz!... Szervusz!... Vagy Még?... Én is vagyok!... Isten veled!... Mikor találkozunk?... A választ már nem hallod.

09-04-14 - írta vanilla04

Minden szerepében másképp szeret az ember.

Más az anyai, más a baráti szeretet, hogy a szerelemről ne is beszéljünk...

Sokféle szeretet van.

De csak az tud igazán szeretni, aki már az összes szerepet el tudja játszani!

09-04-14 - írta vanilla04

Ha jól figyelsz, rádöbbenhetsz arra is, hogy rossz érzésed nem is a tiéd: valaki helyett szorongsz, vagy éppenséggel valaki bánata suhant át rajtad, és árnyékba borította az egyébként derűs lelkedet. Ha valakit szeretünk, érzéseit érezzük.

09-04-14 - írta vanilla04

Magányban társat keresünk, mert nem bírjuk sokáig - s ha társunk van, előbb-utóbb újra a magányt, mert a közösséget sem bírjuk ki. Ez a "magánszívünk" szüntelen önellentmondása. Éppúgy működik, mint a lélegzés: beszívom: csak magam vagyok - kifújom: és az egésszel vagyok... Így védekezünk a fulladás ellen. Más szóval így élünk.

09-04-14 - írta vanilla04

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni. Lényéből szüntelenül árad valami megmagyarázhatatlan derű. Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át néhány pillanatig, amikor felragyog a nap.